38. túlélőverseny

Idén ősszel ismét előnevezéssel foglalkoztak a Sepsiszentgyörgyi Szájsebész Asszisztensek, kivételesen csak olyanok, akik már jártak túlélőversenyen, de az már az első pillanatban biztos volt, hogy az új felállás (ami a 25. verseny óta hagyomány) most is megvalósul, mivel K jelezte, hogy a szakvizsga prioritást élvez. Ismét elindult az első túlélésért O, visszatért L és velem (Cs) vált teljessé a csapat. S idén másodszor is szeretett volna jönni, remélem, jövőre visszatér! A szokásos találkozás idén minden izgalom nélkül, teljesen időben történt. Sikerült telefonjaink akkumulátorait feltölteni, képet készíteni az "Etil Alakulat" matricáiról, beszélgetni a padon talált tálcáról (ami eső ellen jól jöhetett volna) és az élet folyamatos változásáról...

Az utazásra ismét buszok vártak ránk, normál férőhellyel. Kivételesen a busz leghátsó részén jutott csak hely számunkra, de legalább arra a buszra szálltunk, ahol DGY volt a terepmester. Kényelmesen berendezkedtünk (öt hely elegendő volt hármunknak), beszélgettünk a magyar labdarúgók sikereiről, más sportágak támogatottságáról és a ránk váró feladatról is. Megnyugodtunk, amikor az M3-as autópálya felé vettük az irányt, hisz innen több térkép is rendelkezésünkre állt. Az autópályán gyorsan megkaptuk a feladatot, ami idén egy kicsit bonyolódott, mert fontossá vált (itt is) a nyitvatartási idő. Esetünkben ez annyit jelentett, hogy néhány speciális pont kivételével páros sorszámú tereppont után páratlant kell érinteni. Letértünk a 21. számú főútra, ami egyértelművé tette, hogy ebből Karancs vagy Cserhát lesz, a Mátra tavaly volt, így nyugodtan kizártuk. Pásztó előtt letértünk Alsótold felé, innen már csak egy célterület maradt a Cserhát! Minket Felsőtold után raktak ki a buszból, ami csak azért zavart bennünket, mert nem volt nálunk a Cserhát térképe. Felidéztem egy tavalyi osztályfotót a "Felsőtold" táblával, az akkori meleg nagyon hiányzott a túlélőversenyen. Jobb ötletünk nem volt, így elindultunk Hollókő felé, hátha lesz kocsma (bár tudtuk, hogy nem lesz, azért reménykedtünk), közvilágítás (ebben biztosak voltunk). Elővettük a GPS-t, majd enyhe hószállingózásban elindultunk Hollókő felé, ami nem volt messzebb 2,5 kilométernél.

Nem ért meglepetésként minket, hogy sem a Hollóköves Kávézó, sem a Piroska Vegyesbolt nincs nyitva, de a Kocsmában azért titkon reménykedtünk, kiderült hiába. Mindenesetre a fedél volt a fejünk felett és némi fény is pislákolt a teraszon. Vacsoráztunk és nekiláttunk felmérni az esélyünket, hogy mire lesz elég az OKT térkép. Szerencsére elég kis terep és sok tereppont volt kijelölve, ami egy túlélőversenyen mindig meghatározó, hiszen így viszonylag gyorsan lehet újabb tereppontot elérni, ami segít fenntartani a lelkesedést. Gyorsan rájöttünk arra is, hogy néhány számot kihagytak a tereppontok számozásában, hogy egy kicsit nehezebb legyen a dolgunk. Kiderült, hogy kombinációnként páros vagy páratlan egy-egy tereppont, de ezzel egy asztalnál ülve még nem sokat kezdtünk. Annak mindenesetre örültünk, hogy a térképet pontosan be tudtuk azonosítani a turistatérkép megfelelő oldalán (ráadásul a hajtogatós térképet csak egyetlen helyen kellett kinyitni). Találkoztunk egy régi ismerős terepmesterrel, aki már az első verseny óta fel-feltűnik: hol buszon, hol terepmesteri ellenőrzést és 34 pontot, ezzel a győzelmet jelentve, hol egy autóból kiszállva. Most egyszerűen csak beszélgettünk!

Egy kicsit szemerkélt is az eső, mi mindenesetre nyugodtan indultunk útnak, mert meghatároztuk, hogy a hollókői várra nézhet a lila szív tereppont. Ilyenkor nagy segítség a GPS, mert egy olyan helyet kerestünk, aminek még a kombinációs "társait" sem ismertük, sőt nagyjából és egészéből semmit sem tudtunk róla. Amikor felértünk a domb tetejére már láttuk, hogy nem csupán a pont azonosítása, hanem az egyre erősödő szél is komoly nehézséget jelent majd. Amikor elhaladtunk a táblák mellett és a tűzrakóhely, csúcskő előkerült, már tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Gyorsan kikerestük a tereppont számát, megtaláltuk a stafétuszt és kipipáltuk a hegytetőt a kombinációk között. Innen az 54-es pont keresésére indultunk, ami egy szabadtéri színpad volt. Alaposan kifogott rajtunk, kétszer körbejártuk a települést, mire rájöttünk, hogy az okostelefon és a GPS is attól okos, ha úgy használják, így rákerestünk a szórakozási lehetőségekre, így gyorsan megleltük a szebb napokat is látott objektumot. Újabb pipa, ezúttal az izék sorában.

Elindultunk a településről kifelé, a kék túra útvonalán, ahol meg is találtuk a 22-es csapdája névre hallgató tereppontot, rengeteg információs tábla formájában, de rájöttünk, hogy nem megfelelő a paritás, így tovább kellett mennünk, hiába érintettük a tereppontot, elkerültük a 93-as pontot is, de ekkor már más bajunk is volt, ugyanis elkezdett esni az eső. Beöltöztünk, de az időjárás nem tudott megállítani minket, ahogy az előző versenyeken sem. Egy kis szerencsénk is volt végre, így a 87-es pontnál mi értük el elsőként a fűzfát, melyet nappal már kilométerekről kiszúrhatott bárki. O életében először BONUS-nak örülhetett. A csapat abban bizakodott, hogy mi járunk ezen az úton elsőként, ráadásként a víz kombinációt is teljesítettük!

Esős időben (és éjszaka is) szerettünk a nagyobb utakon túrázni, most ezt a lehetőséget a kék túra biztosította volna, de az is agyagos dagonyává változott, ráadásként hegynek felfelé. Elmentünk a hármas tereppont mellett, amit nem is igazán kerestünk, mert éjszaka elég rosszak az esélyeink, majd nagy nehézségek árán feljutottunk a 39-es ponthoz, ami a paritás miatt kimaradt. Megint kihagytunk egy pontot (nagyon frusztráló érzés) és felmásztunk a 14-es ponthoz. Ezzel meglett a csúcs kombináció első pontja is, de az éppen elálló eső, a számunkra szinte elviselhetetlennek tűnő hideg és az erős szél újra megteremtette a tavaszi versenyen már átélt fagyhalál közeli élményeket. Muszáj volt pólót cserélnem, mert az esőkabát és az emelkedő gyilkos párost alkotott: a testnedvesség és az izzadás olyan fokát érheti el így az ember, amit semmilyen dezodor nem tud elviselhetővé tenni.

O ekkor egy logikusnak tűnő ötlettel állt elő. Jó lehetőségnek tűnő (viszonylag kis kitérővel járó) útra beszélt rá minket. Mivel két fát is érintettünk, a számunkra mindig nehézséget okozó kombináció teljesítése is egészen közelivé vált. Utólag biztosak vagyunk abban, hogy megérte a két fa (1 és 95) érintése, mert közben (a paritásra is figyelve) még a 36-os oszlopot is érintettük. Ez utóbbi azért is érdekes volt, mert ismét bebizonyosodott, hogy a kishalál kategóriában - a rengeteg nevező csapat miatt - szinte lehetetlen hajnalban BONUS-t találni. Miközben a nagyhalálos versenyek egyik legendás csapata, a HUBI felmarkolta az őket jogosan megillető BONUS-t, mi azzal a megállapítással lettünk gazdagabbak, hogy beláttuk, reggelre nem érünk egyetlen településre sem, így hiába vágyott L a reggeli kávéra. Közben szép lassan fejlámpáink fénye sem kellett már, de a 39-es ponthoz visszaérve ismét megállapítottuk, hogy páros tereppont kell, így megkerestük a közeli 46-os csúcsot, majd végre érintettük az órákkal korábban felfedezett és kétszer is otthagyott "csomóponti lápot".

Nem volt más választásunk, mint a 38-as pont megkeresése, mert ezzel a magaslat kombinációt is teljesítettük. Érződött az is, hogy nappali fényviszonyok mellett sokkal könnyebb a keresés, távolabbi csapatokat is észrevehetünk, messzi tereppontok is jól láthatóak, nem mellesleg a fejlámpa sem nyomta már a fejünk. Haladtunk tovább a 101-es ponthoz, ahol a gyors staficserét követően indultunk tovább a jellegzetes oszlopfáig. Hiába a sok pad és a pihenő túlélők, tudtuk, hogy hűvös van még, nem itt kell reggeliznünk. A 32-es pont mellett elsétáltunk, hiszen a "nyitvatartás" fontos szabály. Iszonyatos dagonyán haladtunk egészen a 13-as fáig, ahonnan visszafordultunk a 32-es ponthoz. Itt arra az elhatározásra jutottunk, hogy harmadszor már nem kéne megtenni a cipőt és embert egyformán megkínzó útszakaszt! Közös elhatározásunk egy közelinek tűnő vadászlest jelölt ki következő tereppontnak...

A GPS kijelzőjén egyetlen lest pillantottunk meg, így biztosak voltunk abban, hogy az lesz a tereppont, amit mi keresünk. A kaptató nem esett jól, éhesek is voltunk és egy kis pihenés is jól esett volna. A magaslesen végül a reggelit sikerült megejteni, de akárhogy erőlködtünk egyik kép sem illett a leshez, így megnyugtattuk magunkat, hogy ez még nem a túlélést jelentő tereppont. Egy másik csapat is megérkezett, ők is körbenéztek, pihentek és mentek is tovább, mi is csatlakoztunk és 50 méterrel odébb megláttuk azt a "romlest", amit annyira szerettünk volna. Ezzel a vadász kombináció is teljesítésre került. 

Következett egy csúcstámadás a 68-as pont irányába. Ez sem volt egyszerű, de legalább nagyon közel volt. A kilátás gyönyörű volt, annak ellenére is, hogy rendkívül párás volt a levegő. Innen a térkép segítségével kijelöltük a következő pontot, ami ugyan páros volt, de a "perzselt szélű gödör" minden túlélőversenyre nevező csapat számára tökéletes tereppont, ami megfelel annak a feltételnek, hogy egyértelműen azonosítható és annak is, hogy éjszaka lehetőleg senki ne vegye észre! Közben észrevettük, hogy a közelben (igaz egy völgy választott el a csúcskőtől) van egy kő tereppont, ami azért is fontossá vált, mert ezzel végre tényleg teljesítésre került az abszolút érvényességi feltétel. Így mi magunk is meglepődtünk, hogy milyen sokszor képes az ember lemérni két fa távolságát, ha a túlélés múlik rajta. 

Innen visszamásztunk a perzselt izéhez, majd egy nagy dagonyát kerestünk, de újra a jelzett turistaút mentén. Nem volt nehéz felfedeznünk, de az igazi meglepetést a HUBI csapat jelentette, (na nem azzal, hogy feltűntek a terepponton) mert egyik tagjuk belerohant a mocsárba egy esetleges "mocsárbonus" reményében. Ezt ugyan nem tudta kihalászni, sőt egyértelműen azonosítani sem, de bakancsába felülről folyt be a melegnek biztos nem nevezhető iszapos víz. Mellettünk magasodott a négyes tereppontot jelentő csúcs, ami komoly emelkedővel volt csak elérhető (pedig mi mentünk fel a "lankás" oldalon). Ezzel teljesítettük a csúcs kombinációt, ami mindig nagy élmény, mert csapatunk nem szokott kombinációkat halmozni a versenyek során!

Csináltunk egy-két jó képet, fújtunk egyet, majd megpróbáltunk lejutni a szakadéknak is beillő lejtőn. Ekkor örültünk meg igazán, hogy nem innen indítottuk a csúcstámadást. Lefelé elkezdtünk direktezni, mert egy fát kerestünk a domboldalban, amit elég jól tudtunk azonosítani. A szépen megdőlt fát megtaláltuk, éppen a dőlésszöget próbáltuk meghatározni, amikor elkezdett esni az eső, újra... Az utóbbi években elég sok eső jutott már nekünk, lassan kezdett elegünk lenni. Arra gondoltunk, hogy az első tíz verseny esőmentes, viszonylag kellemes időjárását, egy esős időszak követi majd! Nagyon eláztunk, gyakorlatilag a befutóig folyamatosan esett. Innen megkerestünk egy kőhalmot, ahol már nagyon kellett vigyáznunk a versenynapló épségére, de az anyós-szépségversenyen indult fa érintése sem a tereppont nehézsége miatt volt maradandó élmény. 410 centit kellett viszonylag pontosan kimérni szakadó esőben, egy csúszós hegyoldalban. Ekkor éreztük igazán, hogy túlélőversenyen vagyunk!

Caplattunk Hollókő felé. Hiába haladtunk általában lefelé, a mocsárrá változott ösvény miatt nehéz feladat volt a talpunkon megmaradni. Kedves emlékként elmentünk az egyetlen megszerzett BONUS helye mellett, majd néhány szabadon legelésző szarvasmarha ijesztett meg minket, de szerencsére nem zavartuk meg őket. A 72-es kerítés érintését követően kezdett szürkülni, ami a 93 és 94-es pontoknál teljes sötétséggé változott. Már közel a várhoz O elhagyta a kölcsönkapott kesztyűt, amiért visszamentünk. Az étterembe történő megérkezés előtt számos tereptani választ találtunk meg a falu különböző információs tábláin.

A Vár Étterem nagyon kellemes meleggel fogadott, ami gyorsan kipirosított bennünket. Nagyon jó helyet sikerült foglalnunk, mivel a terepmesterekkel szemben tudtunk elhelyezkedni, ráadásul egy cserépkályha mellett, ami néhány ruhadarabunkat teljesen megszárította. A leadás előtt mindent átnéztünk, kitöltöttünk. O eltette élete első BONUS-át. A hazabusz most is jó döntésnek bizonyult, a Kacsóh Pongrác úton szálltunk le L-lel, így viszonylag gyorsan hazaértünk. O kimosva hozta vissza a kamáslinkat, amiért azóta is hálásak vagyunk! Talán vége az esős versenyeknek, de mi most is (minden viszontagság ellenére) elégedetten nyugtáztuk, hogy megjártunk 26 tereppontot és teljesítettünk három kombinációt is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.