29. túlélőverseny
2011.05.18.
Már a nevezés sem volt egyszerű, az idei versenyre… Elsőként regisztráltuk a csapatot, így idén az 1-es sorszámot viselhettük. Azonban sok minden nem a tervek szerint alakult! Történt ugyanis, hogy lelkes beszámolóink hatására újabb taggal bővült a csapat (a rokoni és baráti szálak sokasága fűzi össze a Sepsiszentgyörgyi Szájsebész Asszisztenseket, de egy dolognak minden eddigi csapattag megfelelt – a közös gimnázium szoros kötelékének), szám szerint ő a hetedik, aki valaha részt vett „Sepsiként” egy túlélőn. A nevezési díjat természetesen időben nem tudta eljuttatni, hisz siettünk az extra kiszivárogtatás miatt, így DGY haladékot adott, amire szükségünk is lett, hiszen rögtön másnap csapatunk egyik alapító tagja műtéten esett át. Ennek pedig egyenes következménye lett számára az idei verseny kihagyása, ami teljességgel érthető, szerencsére jól van, reméljük, ősszel visszatér. Időben tudtuk módosítani az adatokat, így május 13-án négy főt vártunk az ELTE Lágymányosi Campusához.
Ketten érkeztek pesti munkahelyükről, míg ketten a megszokott Fehérvár-Budapest buszjáratot választották, ahol ismét kényelmes ülőhely és menetrend szerinti érkezés várt rájuk. Emellett egykori franciatanárnőjükkel is találkozhattak. A regisztrációra időben sikerült összegyűlni, ahol a megszokott csoki és dögcédula várta a csapatot, sőt még egy gyalogsági ásót is leszállítottak nekünk, a kiszivárogtatás „markolókanál” kifejezésének hála. Térkép volt nálunk bőven Mecsektől a Soproni-hegységig, de idén ismét jól éreztük az irányt. Előzetes tippünk a Gerecse volt, amit a lábatlani cementgyárból és egy sor egyéb biztosnak tűnő információból silabizáltunk ki, tévesen… Ugyanakkor volt nálunk kettő darab Vértes térkép és a biztonság kedvéért a csókakői nyaraló kulcsát is eltettük. (Esőben jól jöhetett volna egy kis pihenő az Ezerjó borút mentén!) A túlélőbuszok indulása nem volt zökkenőmentes, az egyik csapat felének sikerült lekésnie az indulást, későbbi taxizásuk utáni információnk nincs a csapatról, mindenesetre nem mindennapi túlélésre vállalkoztak az biztos.
Még este kilenc órát sem mutattak az órák, amikor szólítottak bennünket, le kellett szállnunk Csákvár és Csákberény között valahol a 8126. számú út mentén. Megkaptuk a térképet, ami igen érdekes módon fürdőszobai kilépőre emlékeztetett, míg egy borítékot a saját pontunkkal, amit nem sikerült felkeresnünk (elképzelésünk szerint a „Kőfallosz” lett volna). Ekkor átnéztük gyorsan a versenyfeladatokat, megnéztük a kombinációkat és megállapítottuk, hogy a vár kombinációt érdemes lesz megcsinálni, hiszen csak három pontot kell felkeresni hozzá és 6+6+8 valamint kombinációért 30 pluszpont jó lehetőségnek tűnt. Be is jelöltünk a térképen három pontot, amit fel kell majd mindenképp keresnünk.
Indulás előtt még gyorsan tisztázzuk az alaptervet, hogy sem Csák Máté, sem Othello nem zavar minket össze. (Ezeket a fejtörőket, szerencsésen - külső segítség nélkül - meg tudtuk fejteni.) A tervünk: reggelre Csákberény, délre csókakői vár, befutó Mór.
Gyorsan pakoltunk, fejlámpák készenlétben (külön köszönet az akciós fejlámpákért a bicskei székhellyel működő bolthálózatnak) és már indultunk is, mivel rajtunk kívül másik három csapat is indult, mi azt hittük, hogy tudjuk hova. A 89-es tereppont nem tűnt felfedezhetetlennek, még sötétben sem, hiszen egy magaslest biztosan megtalálunk… Bolyongtunk az Öreg-hegy környékén, amikor észrevettük, hogy nem egészen stimmel a dolog. Gyors újratervezés következett és célként Gántot jelöltük meg, egészen pontosan a hármas számú pontot, mert az a Gánti-barlang – ebben egészen biztosak voltunk – hisz helyileg is stimmelt és többen a csapatból egy-két éve keresték fel.
Gánt felé nagyobb akadály nélkül el is jutottunk, mire már kezdtünk örülni az istálló teljes közelségében, lassított mellettünk egy autó. Gondosan megfigyeltük, mivel nem rendőr, természetvédelmi őr vagy egyéb hivatalos szerv gépjárműve volt megnyugodhattunk. A békesség kedvéért csak a Cartographia Vértes térképét tartva a kezünkben látványosan tanácskozásba kezdtünk. A kocsival közben mellénk értek, és két kissé morcos vadász közölte, hogy bizony mi elzavarjuk a vadakat, de saját magunkra is bajt hozhatunk, ha ketten sétálgatunk éjszaka. Megnyugtattuk őket, hogy mi bizony négyen járjuk az erdőt, egészen pontosan a Kék Túrát, nem kell aggódniuk. Nem örültek nekünk, de elfogadták, hogy éjszaka túrázók lesznek az erdőben. Később még láttuk őket, de akkor már biztosan hazafelé tartottak, még idegesebben, hisz ezen az estén bakot ők biztosan nem lőhetnek.
A barlangnál elérjük (még éjfél előtt) az első tereppontot, de egy másik csapat pont előttünk érkezett meg a helyszínre, és eléggé rutintalan módon a stafétusszal a kezükben indultak útnak, bónuszt keresgélni. Vártunk vagy öt percet, ami az adott szituációban igen soknak tűnt, ráadásul, megelőzhettük volna őket, ha a stafétuszt kicserélve keresik a bónuszt. Ki tudja mit értünk volna ezzel? Nem is csináltunk belőle ügyet, haladtunk tovább.
A sárga jelzésen továbbhaladva egy fa sorompót kerestünk, nem volt ezzel nehéz dolgunk, elég látványos egy több méteres rúd, Toldi Miklós is megirigyelhette volna. Ezt követően egy nagyobb rom felé vettük az irányt, itt nem egészen pontosan érkeztünk, de a sok csapat jó támpontnak bizonyult, simán megtaláltuk. Biztossá vált azonban egy eddig még csak sejtett térképi „probléma”, lévén a 10-es pontot sehogy sem tudtuk felfedezni az itt található lesben: a pontok egy része álpont, vagyis felesleges a felkeresése (erre már a verseny előtti tájékoztató szövegben is volt utalás). Úgy döntöttünk tehát, hogy itt egy kis pihenőt tartunk, és találgatunk, hátha van rendszer a valódi pontok között (később majdnem találtunk ilyent). Jól jött a bevitt kalória is, és a langyos tea is kicsivel hajnali egy óra előtt. Ezen a ponton mégsem ez volt a legmaradandóbb, hanem az, hogy ötödik túlélőversenyünkön első alkalommal terepmesteri ellenőrzésben is részünk lehetett, ami öt jutalompontot jelent, mindenfajta megerőltetés nélkül, hisz a csapat mindig együtt van, és a versenyfüzet vezetésével sem szoktunk gondban lenni.
Visszaindultunk a kékkel jelzett turistaút irányába, mert a következő pontjaink a 62 és 64 ezen az úton lettek (volna), azért az egyiket így is megtaláltuk, némi reménnyel töltődtünk fel, hogy egymás mellett azért ilyen közel két álpontot nem jelöltek a térkép szerkesztői.
A kéken haladtunk tovább, biztosak csak abban lehettünk, hogy a Géza-pihenőnél tereppontot érünk. Közben kerestünk ismét egy álpont helyen, sikertelenül, majd a hajnali pihenőnket a Géza-pihenőnél tartottuk. Itt sikerült egy másik csapattal is összefutni, akiknek még a stafétusz keresésében is segíthettünk. Éjszaka ezúttal öt tereppontot sikerült felkeresnünk, amit közepes eredményként könyveltünk el. A pirkadatban is gyönyörködtünk volna tovább, ha nem egy versenyen lettünk volna és a kávét követelő gyomrok nem szólaltak volna meg. Innen már világosban indultunk Csákberény felé, a Horog-völgyre nyíló csodás kilátás a 16-os számú terepponttal ajándékozott meg bennünket. (Ez is olyan tereppont volt, amit nappal könnyedén megtalál az ember, éjszaka viszont biztosan komoly figyelmet igényel, a tereppont maga és a szakadék elkerülése is.) Utunkat folytattuk a turistaúton, egészen addig, amíg egy aszfaltos út nem keresztezte, itt fordultunk délkeletre és egy nyiladékban felkerestük a korábban már kutatott lest, majd nem sokkal később újabb sikertelen próbálkozást követően egy sorompót tudtunk behúzni. Ezt követően az autók által is használt úton siettünk a falu felé egy darabon. Találgattuk, hogy vajon mit is jelenthet, hogy a térkép „időjárásálló”, arra gondoltunk talán víz hatására eltűnnek az álpontok, többféleképp is teszteltük, de a térképünk minden próbát kiállt.
A falu központjában levő Vértes Gyöngye Vendéglőben időztünk, ki a reggeli kávéját iszogatta, ki a rég áhított zokni és pólócserét hajtotta végre. Megbeszéltük a további haladási irányt, eredeti terveinkhez képest ugyan kicsit későn érkeztünk Csákberénybe, 8 órakor azonban már újra úton voltunk az ekkor még kis haszonnal kecsegtető 69-es pont irányába, melyet a falu határában levő focipályánál sikerült is megtalálnunk.
A zöld jelzés mentén indultunk tovább, túránk legreménytelenebb szakasza volt ez, hiszen előbb a 38-as és 46-os majd, az 58-as és 79-es pontokat is hiába kerestük. Nagyon mérgesek voltunk, ekkor gondoltuk ki azt, hogy bizonyára egy négyzetben csak egyetlen valós tereppont található. Nem voltunk túlságosan boldogok, de azt tudtuk, hogy hamarosan a 20-as pont, az általunk jól ismert Maurer-kunyhóval kerül az utunkba. Innen a Szakáll-nyiladékon továbbhaladva eljutottunk a legbiztosabb és egyik legegyszerűbb terepponthoz, a „99/És a kocsma?” nevűhöz, ahol ismét nem okozott gondot a stafétusz cseréje, bonuszt ekkor már véletlenül sem kerestünk…
Innen ismét néhány sikertelen keresés következett, majd nagy levegőt véve felmásztunk a várhoz. A „hátsó lépcsőn” jutottunk föl pár család és néhány iskolás csoport társaságában. Irigykedve néztük az első osztályos kisdiákokat, hogy önként és dalolva másznak keresztül olyan sziklafalakon, amin nem is lenne muszáj. A vár bejáratánál számunkra meglepő módon belépőt kellett fizetni, ami nem szerepelt a terveink között, de a szépüléshez pénzre van szükség. Így itt gond nélkül cserélhettünk stafétuszt a legmagasabb szintek meghódítását követően. Dél előtt sikerült továbbindulnunk a gerincre történő felmászást követően (tervben volt a borúton való haladás is, de a helyismeretünk itt elég biztosan a gerincre sarkallta a csapatot), ahol a túránk egyik legszebb kilátásában gyönyörködhettünk.
Az utunk folytatása során az alacsonyabb ágak miatt rengeteg fejlehajtás valamint a kidőlt rönkök miatt rengeteg csúszkálás, mászás következett. Ragyogó napsütésben jutottunk el az általunk csak Szép-rétnek nevezett kilátóhelyig, ahol újabb nyolc ponttal gazdagodtunk, majd némi pihenőt is engedélyeztünk magunknak. Innen nem messze egy másik pontot is felfedezni véltünk, de a paplanernyősök által használt tisztáson a stafétuszt nem sikerült megtalálnunk.
A „piros vár” jelzésen folytattuk utunkat egészen addig, míg meg nem pillantottuk a völgy túloldalán az erdei tisztást padokkal. Ez csak a 68-as pont lehet gondoltuk.
Az átjutás nem tűnt biztosnak így a csapat legfiatalabb tagja mászott át a túloldalra, de hiába kereste a stafétuszt, így egészen a móri határig folytattuk az utat. Itt szerencsésen megtaláltunk egy újabb Izé pontot a 90-est. Ekkor vált kiemelten fontossá, hogy mégiscsak visszamenjünk a pihenőhelyhez (amiben még ekkor is biztosak voltunk). Szerencsénk volt, mert három helyi fiatal biciklivel járta az erdőt és elvezettek minket egy átlagos, nem túl megerőltető úton a pihenőhelyig, – azóta is hálás szívvel gondolunk segítőinkre – ahol begyűjtöttük, ha nehezen is sikerült, az utolsó tereppontunkat, teljessé téve az Izé kombinációt. Továbbra sem értjük, hogy kinek okoz örömet egy ártatlan stafétusz elásása, vagy olyan mélységekbe rejtése, mely még a terepmesterek amúgy sem könnyen felfedezhető rejtekhelyeit is jelentősen felülmúlják. Különösen fontos volt ez a csapatnak, hiszen így 49 pontot tudtunk szerezni egyetlen pont érintésével, mely jelentősen megemelte addigi pontjaink számát.
Végül öt óra magasságában a móri buszállomáson leadtuk a versenynaplót és megkaptuk az idei kék pólónkat. Majd vártunk egy kicsit az értünk hideg vízzel és sörrel közelítő megmentőnkre (nem találtunk nyitva csupán egyetlen fagyizót a közelben). Mivel mindenki csak Székesfehérvárra (vagy közvetlen környékére) utazott ezen az estén, így igen korán hazaért a csapat. Túlélőverseny után még nem fordult elő, hogy kényelmesen megvacsorázva, mindent kipakolva és szennyes kosárba téve még jóval 21 óra előtt elalhassunk…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sepsi.blog.hu/api/trackback/id/tr262947678
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.