43. túlélőverseny

A 2018-as év első versenye ismét a nevezés körüli szervezés és újraszervezés állapotát teremtette meg. Szokásunkhoz híven próbáltuk egy-egy korábbi verseny csapatát összehívni, de Z külföldön volt és csatlakozott hozzánk B. Így a 19. versenyünket a 19. csapattal terveztük, ráadásul sikerült az előnevezés is, ezzel némi pénzmagot spórolhattunk magunknak.

A felkészülés problémamentes volt, mindenki egészségesen várhatta a versenyt, ugyan némi problémát jelentett, hogy osztálykirándulás érintett kettőnket is, egyetemi vizsgaidőszak és doktori munka egy-egy csapattagot tett kicsit elcsigázottá. Az érettségi hetén nem először rendeztek túlélőversenyt, de most minden korábbihoz képest fáradtabban vágtam neki a kétnapos megmérettetésnek, mert már hétfőn elkezdődött a Kaposvár, Orfű és Pécs érintésével tartott országos verseny és osztálykirándulás kombója. A buszút csak annyiban tért el a korábbiaktól, hogy több alkalommal is megálltunk az egyik busz meghibásodása miatt, így az iskolában szerveződő diákcsapattal is találkoztunk, nem először a verseny során.

Nagyon lassúnak tűnt az odaút, már a későbbi terep közelében tudtuk, hogy a Gömör-Tornai-karszt valamelyik részére visznek bennünket a terepmesterek, de a 43. verseny speciális szabályainak tanulmányozása jobban lekötött minket, mint az, hogy azon aggódjunk, hogy van-e nálunk ilyen térkép. Az előző versenyeken megtanultuk, hogy térkép nélkül is lehet jó versenyt futni, de a térkép sem jelent garanciát a sikerre. A dominós szabály nagyon megtetszett nekünk, kezdetnek sikerült is kiválasztanunk egy teljesen átlagos dominót, ami a későbbiekben még pontot is jelentett a csapatunknak. A buszból történő kidobás hasonló élmény volt, mint évekkel korábban Hollókő térségében, csak most a Jósva mellett Szin és Szinpetri között félúton találtuk magunkat az út szélén. A terepet ábrázoló turistatérkép segítségével pár perc alatt pontosan elhelyeztük a terepet a valódi térben és a saját pozíciónkkal is tisztába kerültünk. Ritkán sikerül ennyire gyorsan azonosítani a helyzetünket és a térképi feladatot (itt nem ez volt a kihívás), de azért örültünk, hogy nem kell az út mellett gubbasztani.

Nem is gondolkodtunk sokat, hiába a félig "láthatatlan", de szerencsére cseppet sem torzított, terepet ábrázoló térkép, gyorsan nekivágtunk az éjszakai túrának, noha azt is sejtettük, hogy igazán hideg ezen az éjszakán nem lesz majd. Soha korábbi versenyt (legalábbis a 25. óta biztosan) nem tartottak ennyire kedvező időjárási körülmények között. Annyira kicsi volt az eső valószínűsége, hogy a kamáslit be sem pakoltam, az esőkabátot is a dzsekim jelentette volna, de ilyenre nem volt szükség a későbbiekben. Az éjszakára előrejelzett 10-16 fok biztosan megvolt és később sem a hőmérséklet miatt kellett aggódnunk.

Éjszaka szokás szerint műúton igyekszünk megtenni minél nagyobb szakaszokat, így kímélve magunkat a sáros talaj, az el-eltűnő turistajelek és a hajnali harmat okozta kellemetlenségekkel szemben. Most sem tettünk másként, így az első tereppontunk a 7-es számú kilométerkő volt. Számos csapat járt már ott előttünk, amit a kijárt stafétusz-bonus út is bizonyított. Innen, az aszfaltút más irányba történő továbbhaladása okán a közeli hegyek/dombok csúcsait céloztuk meg. Ennek nem örültem annyira, de az út letért a terepről, akár tetszett, akár nem.

Sikeresen felmásztunk a közeli hegycsúcsra, de az nem volt tereppont. Utána elég sokat bóklásztunk az erdőben, ahol néhányszor oda-vissza megfordultunk. Azért megtaláltuk a 43-as és 133-as tereppontokat, itt még csapatok sokaságával találkoztunk, de nem voltunk kifejezetten magabiztosak, hiszen el kellett kezdeni ragasztgatni a dominóinkat. Az éjszakai erdei séta mindig különleges élmény, olyan helyeken, ahol nappal kilométerekre ellátni, sokszor csak néhány métert világítanak be fejlámpáink. Különösen igaz ez olyankor, amikor a többi csapattól kissé elszakadva bóklászik néhány ember az erdei életközösségek kellős közepén. Idén sikeresen belefutottunk egy általunk egyértelműen vaddisznóként azonosított állat (vagy állatok) fújtatásába, közvetlen közelről. Korábban is volt már hasonló élményünk, például a Mecsekben, de ez az állat függetlenül attól, hogy valójában mi is volt, tényleg minket akart elijeszteni a 78-as pont környékéről. Ennek megfelelően a csapat tagjai különböző mértékben megrettenve, eltérő mennyiségű adrenalin felszabadulásával gyorsan elhagyták a helyszínt. A 128-as pontot könnyedén érintettük, majd a Ménes-patak völgye felé közeledtünk. Nagyon bíztunk abban, hogy itt egy jobban kiépített útszakasz és a hajnali fény is a segítségünkre lesz. Utolsó éjszakai próbatételként azonban várt ránk egy kis fizikai munka. Hiába nem esett eső a verseny előtti napokban, mégis elég nehéznek tűnt a patakon való átkelés (nem bokáig elsüllyedve), így biztos, ami biztos építettünk egy-két lábnyomnak megfelelő átkelőpontot, így elérve az autók közlekedésére is alkalmas, széles utat.

Szép lassan feleslegessé váltak a fejlámpáink. Rácsodálkoztunk a táj szépségére és arra, hogy milyen messzi csapatok is jól azonosíthatóvá váltak, ilyenkor értékeli az ember igazán a napsütést! Következett néhány jól azonosítható tereppont a patak mentén. Az elsőt többszöri átkeléssel tudtuk csak elérni, de a nehézséget egyszerű stafétuszcsere ellensúlyozta. A felduzzasztott kis tó partján végre pihentünk egy kicsit, sőt a jól megérdemelt reggelinket is itt fogyasztottuk el. Amíg B a stafétuszt kereste, Á aludt egyet, O-val pedig szokás szerint nekiálltunk a BONUS felkutatásának. A fa törzsébe rejtve végül, hosszas keresgélés után, megtaláltuk versenyünk első BONUS-át. Nagyon fellelkesültünk a siker után, hiszen csapatok sokasága nem vett észre korábban a jól elrejtett fóliadarabkát. A tó másik oldalán, egy farönk jelentette az újabb tereppontot, amit könnyen és gyorsan érinteni tudtunk. Itt készültek versenyünk első fényképei is.

Fejlámpáinkat a zsákunkban tudva indultunk neki az első igazán komoly emelkedőnknek, ahol kerítést és csúcskövet kerestünk, így a 28-as és 130-as pontokat is kipipálhattuk és ragaszthattuk tovább a dominóláncunkat. A panoráma mindenért kárpótolt minket, remek képek készültek a kissé elcsigázott csapatunkról, pedig egy átlagos napon még az iskola sem kezdődik meg ilyen korán, alig múlt reggel hét óra...

Leereszkedtünk és egy óriási rendezvény közepén találtuk magunkat. Szerencsére a tereppontot is magába foglaló bódéba még nem költöztek be a mezei játékok szervezői. Ugyanígy gond nélkül és gyorsan tudtunk továbbhaladni a közeli turistaház mellett lévő fánál végrehajtott stafétuszcsere után. Ezután a várhegyre indultunk, ami nagyon komoly emelkedőt és ezzel izzadtsággal átitatott pólókat jelentett. Kellemes élmény volt, amikor szembejött velünk a gimiben szerveződött diákcsapat, akik kihasználva a meleg hajnalt, még aludtak is a 93-as ponton, így a legtökéletesebb panoráma tárult szemük elé, amikor azt újra kinyitották. Alaposan elfáradtunk, mire felértünk a hegy tetejére, de csodálkozni nem sok időnk maradt, gyorsan stafétuszt szerettünk volna cserélni, mert másik csapat is érkezett velünk. A BONUS-t egy perccel előttünk szerezte meg ez a csapat a farakás mélyét átkutatva. Csapatunk is pihent egy kicsit a Szád-vár árnyékában és megpróbáltuk megtervezni a folytatást, amiben még a szlovák határ elérése is szerepelt. Kicsit a felszedhető, biztos dominókkal is számolgattunk, de konkrét tervet nem tudtunk megfogalmazni.

Ezután a 136-os padoknál jártunk, ahol a gyors csere után megindultunk kijelölt célunk felé. Az OKT pecsételőhely is fontos támpont volt ekkor, ahol korábbi túrák során még sohasem járt egyikünk sem. A Bába-völgyben indultunk tovább, ahol szebbnél-szebb pontokat érintettünk, víznyelőtől tábláig. A Twin peaks terepponton nemcsak stafétuszcserének örülhettünk, hanem annak is, hogy O egy másik csapat hölgytagjából kullancsot is ki tudott szedni. Itt jött szembe velünk egy magányos terepmester, akivel egyeztetve még bíztunk Bódvaszilas elérésében és a busszal történő továbbutazásban. Nem sokkal később az 56-os terepponton egy BONUS is csapatunkhoz került, úgy látszik, az idei versenyen szerencsénk volt a fákba itt-ott bedugdosott apró fóliadarabkákkal. Sorra érintettük a pontokat, jól is haladtunk, déltájban már esti érzése volt az embernek, de igazán csak akkor nyugodtunk meg, amikor a 69-es tereppontnál, a kőhalom mellett sikerült végleg lezárnunk egy láncot. Addig is 9-re végződött mindkét felén, de most egy 9-9-es dominóval - közös elhatározásból - végérvényesen lezártuk a leghosszabb láncot. A 73-as pont után pihentünk egyet a Szabó-pallag eh. OKT pecsételőhelyen. (Izgalmas mellékszál, hogy most már sokadik alkalommal érintettünk kéktúrás pecsételőhelyet, de OKT pecsétem most először hiányzott az adott pontról.) 

Lassan nyomasztóvá kezdett válni az időhiány. Az gyorsan világos lett számunkra, hogy buszos út ezen a versenyen nem lesz a túranaplónkban, de egyre inkább a célba időben történő megérkezés és Á fájó lába miatt kellett aggódnunk. Szerencsénkre a barlangos pontok környékén legalább kellemes volt az idő, így a hőgutától nem kellett aggódnunk, nem úgy az elképesztő mennyiségben jelenlévő szúnyogoktól, amik bizony eléggé megkeserítették az itteni tevékenységünket. Mindenesetre az 58, 144 és 35-ös pontok gyors teljesítése bizakodással töltött el minket, hogy nem is lesz rossz az eredményünk ezen a versenyen.

Bódvaszilas felé közeledve a 24-es ponton már találkoztunk a helyi fiatalsággal, akik jobb szórakozás hiányában a Bugyogó tereppontnál hesszelgettek. Kedvesek voltak, a stafétuszt sem vitték el, mi meg rohantunk tovább, szóval nem zavartuk egymás köreit. Az egész nap (sőt egész héten) uralkodó óriási hőséget a 96-os tereppontnál tapasztalhattuk meg, amikor kiértünk a település határába, az értelemszerűen fátlan területre. A völgylezáró erőd tényleg monumentális volt, sőt nemcsak méreteiben volt óriási, de a versenyzőknek szánt üzenetértéke is jelentős volt. Innen ugyanis legalább 200 métert a térképen is csak "telep" névre hallgató területen keresztül kellett megtennünk, ami bár mindenfajta atrocitástól mentes volt, nem volt kellemes élmény. Folyamatosan csokoládét és egyéb földi javakat követeltek tőlünk a hordába verődött tizenévesek.

Mivel az idő már igencsak szorított bennünket, a GPS-re hagyatkozva elindultunk Szögliget irányába. Újabb tereppontot már nem is igen akartunk elérni, gondoltuk úgysem lesz rá idő. Egy darabig igazából az volt a legfontosabb kérdésünk, hogy egyáltalán jó irányba megyünk-e... Végül a térkép és az iránytű által nyújtott információ megnyugtatott, hogy a GPS nem húzott minket csőbe, így rohamtempóban haladtunk célunk felé, illetve csak haladtunk volna, ha Á lába miatt nem marad le folyton. A csapat kitartásra buzdította, ő pedig hősiesen állta a sarat, így történhetett, hogy a 132-es tereppontnál már a szétválás gondolata is megfordult a fejünkben, mert nagyon kellett volna az a hegycsúcs (értelemszerűen a vele megszerezhető dominó, az újabb lezárható lánc), ezért B-re bízva a csapatot egyedül rohantam fel a csúcsra. Igaz az annyira közel volt, hogy el sem tudtak indulni a szétválásunk helyéről mire vissza is érkeztem, nemhogy öt perc nem telt el, igazából egy pisiszünetnyi időről beszélhetünk. Ezután már lejtmenet következett, amit Á is jobban bírt, de a tereppontoknál már csak én álltam meg. A 34-esnél nem is sikerült egyből megtalálni a stafétuszt, így hagytuk is, de a 118-as pontnál még cseréltünk 17:20-kor, miközben a cél 18 órakor zárt. Nagyon rohantunk az utolsó kilométeren, hiszen nem tudtuk pontosan merre is van a szükséges kocsma, így a 13-as pontot már meg sem nézve érkeztünk versenyünk utolsó pontjára, a célba, a megadott időkeretet tökéletesen kihasználva.

A leadás időben megtörtént, a BONUS-t megtartották az újoncok, esküvőre készülők, így 24 óra után végre pihenhettünk egy keveset. A verseny utáni étkezés lehetőségéről idén is lemondtunk, ami szerencsés is volt, mert így nem a legutolsó busszal kellett hazaindulnunk, hanem szinte azonnal Budapest felé vehettük az irányt. A célban elfogyasztott nagyobb mennyiségű kóla sem akadályozott meg abban, hogy a hazafelé vezető út első két óráját végigaludjam, Á egy egész nagy területet szerzett magának, O mellett pedig egy lelkes kishalálos beszélt egész úton. Tény, hogy kemény verseny volt, de jó ötlet köré szerveződött, sok lesz az érvényes teljesítő és a tereppontok is nagyobb számban voltak érinthetők, mint a korábbi versenyeken. Nekünk nagyon tetszett!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.