41. túlélőverseny

Szokás szerint nekivágtunk a csapat megszervezésének, ami most sem ígérkezett könnyűnek. A régi csapattagok mind kiszálltak vagy nem értek rá, így az őszi csapattal terveztük a folytatást. Nem sokkal a nevezési határidő lejárta előtt azonban Á észrevette, hogy egy számára fontos eseménnyel ütközik a túlélőverseny. Biztosított róla, hogy a túlélőverseny fontosabb lenne számára, de a koncert, amire már megvannak a jegyek szintén vonzó lehetőség. A jegyek pedig megvoltak...

Ketten maradtunk tehát Z-vel, akivel minden részletet egyeztettünk, megnyugtatva magunkat és egymást, hogy kétfős csapattal is jó lesz a túlélőverseny. Az érettségi már az emelt szintű szóbelikkel közeledett, az írásbeli eredményeit Z már tudta is, így kipihenten és pontosan érkeztünk a verseny helyszínére.

Az idei verseny számos újdonságot tartogatott. Na nem a késve indulást, mert azt már megszoktuk, hanem a békés buszutat. Gyakorlatilag fennakadás nélkül buszoztunk vagy négy órát, de nem is emlékszem pontosan, hogy mennyit ültünk a buszon. Már Pest megyében megkaptuk a "Farkastörvények" nem kifejezetten rövid és nem is könnyen értelmezhető verzióját, gyanús is volt, hogy ez egyben nem a versenynapló, de ekkor még mindig nem sejtettünk semmi rosszat. A buszút során tartottunk egy egészségügyi szünetet, szó szerint a puszta közepén, amiért egy kicsit haragudtunk is, mert a benzinkúton történő megállás sem jelentett volna hosszabb várakozást és kevésbé lett volna balesetveszélyes. Haladtunk ÉK felé, ami egyre inkább egyértelművé tette, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkra vonatkozó tippünk nem volt annyira rossz, de történetesen így sem ér semmit majd a Zemplénben. Amiről a szokások szerint csak néhány nyomtatott papírlapunk (köszönöm K) és az OKT turistakalauz térképlapjai fognak nekünk többet elárulni.

Pálháza térségében már éreztem, hogy ez egy ismerős környék lesz, majd Kishuta elhagyása után egyértelművé vált, hogy a kőkapui vadászkastély felé vezető úton járunk. Több alkalommal is jártam már erre, legutóbb 2012-ben turistaként is, elsősorban az OKT pecsételőhelyeket kerestük fel egykori túlélőtársunkkal, K-val. Ez némi reményt adott, illetve lehetőséget, hogy a szállodaként működő kastély világítását ki fogjuk tudni használni térképezésre. Megkaptuk "A Dzsungel Könyve" c. túlélőfeladatokat, mely 293-ig sorszámozott tereppontot tartalmazott. (Persze csak a gyanútlan túlélő hitte, hogy van is ennyi tereppont, véletlenszerűen hiányzott egy-egy szám, hogy jól összekeverjen mindenkit a füzet.)

A térképezés nehézségei után úgy döntöttünk, hogy nincs mit tenni, felkeressük a terep egyik sarokpontját. Két okból is jónak gondoltuk ezt a megoldást. Az egyik, hogy biztosan meg tudtuk határozni, a másik, hogy az "Állati Küldetések" (ismertebb nevükön kombinációk) közül a Jegesmedve egyik küldetése a kettőből ezzel ki is lenne pipálva. Az út nagyon fárasztó, rohannunk kell, mert az Éhen-hal háromóránként tereppontért kiált. Egy sarkot elnézünk, legalább pont terepmesterekbe ütközünk, így a Sör Élesztő Baktérium növeli a küldetésünk szorzatát. Az utunkat nehezítette az eleredő eső is, valamint Z rosszulléte az utolsó kaptatón, de egy kis müzliszelet (székesfehérvári csodatalálmány, ami még a magashegyi csomagokban is alapélelmiszer) csodákra képes, most is segített.

Nem voltunk meglepve a csúcson, még senki sem járt errefelé. Így a BONUS-t gyorsan magunkhoz is vettük, ettünk egy kicsit és fotostafit rögzítettünk, majd a lassan derengő fényekben továbbindultunk. Lefelé már gyorsabban haladtunk, de a térképen nem tudtuk pontosan belőni a tereppontokat, így egy közeli vadetető felé vettük az irányt. Gyorsan végiglapoztam a füzetet, ami annyira azért nem volt pörgős és izgalmas, így Z elszenderedett, a nagy munkában pedig én is elég halk lehettem, mert az etetőt egy egész őzcsorda közelítette meg, a tereppont megtalálását üdvözlendő megszólalásom zavarta csak meg a csapatot, akik aztán fejvesztve menekültek! A 141-es terepponton így BONUS és stafétuszunk cseréje is várt ránk. Nem tudtuk azonosítani a 101-es terepponttal... Utólag mindig okosabb az ember. (Persze azt sem vettük észre, hogy az egyik legjobban teljesíthető Méhecske (ráadásként exkluzív) és Gepárd küldetést is elértük ezzel. Haladtunk dél felé, ahol a 126-os, majd a 242-es ponton is BONUS lett a jutalmunk. A 126-os ponton kullanccsal és őzekkel is találkoztunk, más csapatok hangját is meghallottuk, órák óta először.

Kőkapu felé vettük az irányt, hátha a "Vándorhernyó" küldetést tudjuk teljesíteni. Nagyon ötletesen a 220-as tereppont a helyi kisvasút mozdonya volt. Út közben véget ért a szerencsénk a BONUS-okkal, a 142-es és 72-es tereppontokon már jártak korábban. Itt is kifejezzük csalódásunkat amiatt, hogy bár - már versenyek óta - külön kategória a középhalál, önálló BONUS-a sosincs, vagy a kis- vagy a nagyhalállal kell közösködnie. Nem változtatna ez a mi eredményeinken sem, de élményszerűbbé tenné a versenyt, ha sok BONUS-t találnának a csapatok. Sajnos a reggeli és az újabb térképezés (elég korlátozott ismeretekkel) eredményeként rájövünk, hogy nem lesz itt túlélés, így hát úgy döntöttünk, hogy választunk egy szépnek ígérkező területet és ott próbálunk stafétuszokat cserélgetni.

Nem javít sokat a kedvünkön az sem, hogy a tereppontok egy része már nem látogatható, mert "Kérész" természete miatt már az éjszaka befejezte tevékenységét. Többször is belefutottunk már ilyenbe korábbi versenyeinken, ami minket rendkívül bosszantott, hiszen ha egyszer kint vagyunk a terepen és megtaláljuk a tereppontok bármelyikét, akkor azzal máris többet csináltunk, mint az a csapat, akik csak elsétáltak mellette, mert mondjuk észre sem vették. Na mindegy, ez egyéni kesergés volt...

A zöld jelzésen haladunk, sokáig egyetlen csapattal sem találkozva, de turisták azért akadnak, ami a korábbi versenyeken is előfordult, igaz ritkán. A délelőtt még telefonhívást is sikerül kezdeményezni, sőt több sikeres staficserére is sor került, de több pontot hiába kerestünk, pedig 224-es elég egyértelműnek tűnt, nekünk most sok-sok pont rejtve maradt. Már délután volt, mire elértük a Gerendás-rétet, ahol kitaláltuk, hogyan is jussunk el a célig. A következő tereppontokat azért szépen begyűjtöttük az Eszkála-erdészháznál megtartottuk utolsó pihenőnket is. A terepről is letértünk, mert közösen úgy határoztunk, hogy felesleges hegy-völgy menetekben gondolkodnunk, amikor úgysem lesz meg a túlélés. Most másodszor igazolódott be a 37. verseny után, hogy lehet jobban jártunk volna a terepen, mert a műút is rendkívül fárasztó volt, arról nem is beszélve, hogy sokkal hosszabb. Többet nem választjuk ezt a befejező szakasz megoldására! Egyetlen érdekessége ennek a szakasznak a Pap-hegyet kelet felé elhagyva ért minket. Ugyanis a tereptől már jócskán eltávolodva az egyik kerítéssaroknál stafétuszra lettünk figyelmesek. Ilyenkor vérszemet kapva nem is hagyhattuk volna ki a BONUS keresését, sikerrel jártunk, majd készítettünk egy "csapatfotót" is!

Kishután még egy esküvőbe is belefutottunk, ami új beszédtémát és plusz energiát adott a folytatáshoz. Az idő viszont folyamatosan ellenünk dolgozott, így a Nyerjecske csúcsára már nem is mentünk fel, pedig ez lett volna a másik sarokpont. A célban elégedetten vettük át kitűzőinket, hűtőmágneseinket és jóízűen elfogyasztottuk a helyben (és frissen) készült babgulyást. Nagyon jó volt hozzá az igazán friss kenyér is. Átöltöztünk, ami új elem a verseny szervezésében, de mindenkinek kényelmesebbé vált a hazaút a tiszta ruhában, cipőben. A végeredmény egyértelmű számunkra, teljes kudarc, pedig az 5 BONUS nem feltétlenül cseng rosszul, de hiába, ez a verseny egyre inkább szellemi sporttá kezd változni. A hazafelé vezető pár órás úton ezen is gondolkoztunk, amíg el nem ringatott a busz motorzaja majd' ötven fáradt turistát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.