45. túlélőverseny

A 2019-es év első versenyére veteránok és egy korábbi sikeres túlélő nevezett a Sepsiszentgyörgyi Szájsebész Asszisztensek csapatába. Nem is nagyon merült fel kérdés a csapat összetételével kapcsolatban, mert B számára az írásbeli érettségi első hete egyben az utolsó is volt, O és Cs pedig szokás szerint eleve a versenyhez szervezte programját. Sikerült a szervezést az előnevezési határidőn belül befejeznünk, így spórolva össze a célban rendelhető étel egy-egy adagjának árát. Az persze más kérdés, hogy mennyire voltunk kipihentek, hiszen O egy többnapos lakóhelyelhagyó-túrával tudta csak megoldani a versenyen való részvételt, Cs a szokásos osztálykirándulásról érkezett, B pedig egy vizsgákkal és korai kelésekkel tarkított hetet zárt le a 45. túlélőversennyel.

Szokásos tippünk a Bakony volt a tippversenyen. Nem ismertünk fel most sem semmit, egyszer csak bejön ez a tipp is. A tavaszi versenyen ismét elindult a Dobbermann Banda névre hallgató csapat is, melynek tagjait kivétel nélkül tanítottam 10. osztályban. Most is a tőlük megszokott lazasággal kezelték a találkozó időpontját, a szükséges felszerelést, vagy a papíralapú térképek begyűjtését - amiből egyetlen darabot sem hoztak. A célban találkoztunk legközelebb...

Sok mindenre számítottunk, mert korábban is rendeztek már versenyt ugyanabban a térségben egymást követő évben, pl. a Gerecsében a 30. és 32. őszi túlélőversenyeket, de semmilyen előnyünk nem származott abból, hogy korábban jártunk a szomszédban. Az utazás most is iszonyatosan hosszúra sikeredett, különösen a megállók verték ki nálunk a biztosítékot. Nagyon mentünk volna már versenyezni, minden csapattag ki volt éhezve a mindennapokból kiszakító erőpróbára. Mindenesetre nem bánkódtunk a terep miatt, különösen akkor, amikor letett bennünket a busz Aggtelektől 2 kilométerre. Ezen a környéken nyilván nem ritka látvány egy turistabusz, de az azért a helyieket is meglephette, hogy a barlang nyitvatartási idején kívül érkezett kb. 200 ember a környékre.

A térképet szokás szerint egy kicsit megbonyolították a terepmesterek. Az ő leírásukban csak ennyire: "A versenytérképet KGábor készítette, minden tereppontnak a környezetét egy hatszögben kivágva egy szabadon használható térképadatbázisból. A környezetek négy különböző léptékben készültek. Majd a hatszögeket szabályos rácsba mozgatva a kapott gráf adta meg a megközelítési irányt, tehát hogy jobbra vagy balra fordulva lehetett eljutni egyik tereppontról a másik szomszédos tereppontra." A valóságban azért nem ment minden simán (legalábbis nekünk) a térképpel kapcsolatban. Soha korábban nem indult annyira jól a verseny, mint a mostani, mert a buszból való leszállást követően nagyon gyorsan tudtunk reagálni. Beüzemeltük a GPS-t, felöltözött mindenki a szokásos réteges túraöltözetébe és átvettük a versenyfüzetet, térképet. Alig telt bele pár pillanat, máris a versenyfüzetet forgattam, ahol a 2. terepponton megakadt a szemem. Assisi Szent Ferenc hiába népszerű szent, mégsem lehet minden sarkon kápolnája, így a BONUS helyét próbáltam azonosítani. A kék biciklis fához rohantam, még a csapattársaimat sem hívtam, fél perc múlva már ők is ott álltak mellettem, így boldogan emelhettük ki a körbetúrt fa mellől csapatunk első BONUS-át. Egyetlen dolgot sajnálunk csak, mind a mai napig, hogy nem kértünk terepmesteri ellenőrzést. A verseny szempontjából semmit sem számít 5 pont, de nagyon jól nézett volna ki, ha még az első nap sikerül ebből is pontot szerezni. (Persze a második napon megint nem találkoztunk terepmesterrel.)

Mindenesetre most is órákat töltöttünk térképezéssel, tervezéssel, ami egy idő után egyre kellemetlenebb tevékenységgé vált a hideg és a földön térdelés miatt. Így sem volt teljesen kieső idő, mert a földművesünk derekasan termelte az ételt, ami elengedhetetlen volt a civilizációnk kiépítése szempontjából. O megrajzolta a teljes terepet, egy négyzetrácsos papíron, sőt a jól azonosítható tereppontokat már ekkor bejelöltük. Mire elindultunk senki sem gubbasztott már a kápolna közelében, de így is versenybe kezdtünk egy másik középhalálos csapattal a környék nem kevés BONUS-ának begyűjtéséért. Szokásunkat, miszerint éjszaka leginkább aszfaltozott úton kell haladnunk, gyorsan feladhattuk, mivel kb. 1 km megtétele után a tereppont és egy másik csapat fénye becsalogatott minket a bozótosba. Nem tévedtünk viszont a tereppontot illetően, a 110-es akna ekkor került először felkeresésre középhalálos csapatok által. Gyorsan rögzítettük is a pontot, majd futólépésben távolodtunk az akna mélyéből BONUS-szal visszatérő csapattól. Az egész héten szakadó eső biztosította a megfelelően nedves környezetet, bokáig vizesek lettünk. Ez nem is lepett meg minket, mert egy időszakos vízmosás vízmércéjét kerestük. Odáig nem is volt probléma, amíg az azonosítás zajlott, de a fa törzsében elrejtett BONUS sokáig nem került elő. Ez már-már megoldhatatlan feladatnak tűnt, miközben tudtuk, hogy ott kell lennie a középhalálos BONUS-nak. Az izgalmunkat csak fokozta, hogy a másik csapat is megérkezett, persze rögtön a BONUS-t keresve. Nem kis megnyugvást jelentett, amikor B felkiáltott, hogy megtalálta a számunkra oly értékes műanyagdarabot. Ezt követően nem maradt más dolgunk, mint a tereppont érvényes rögzítése az applikációban, ami ezen a versenyen mindenki számára kötelezővé vált.

Ezután elértük Aggtelek térségét. A települést a barlang felett haladva kerültük ki, ami nem volt különösebben veszélyes terep, így lehetőség nyílt az elmúlt időszak eseményeit megbeszélni. B összefoglalta a labdarúgó EL és BL elődöntőinek alakulását, ami rendkívül jól elszórakoztatott, arról nem is beszélve, hogy 4 meccs eseményeit ismertem meg kevesebb, mint 90 perc alatt. Nem hagytuk persze figyelmen kívül a civilizációnk építésének feladatát sem. Ez minden óraforduló, de legkésőbb az azt követő első tereppont érintésekor elvégzendő, igen precíz adminisztrációt igénylő kihívás volt. O remekül számolta az élelmet, az eszközöket és persze a tudást, ami a verseny végén eldöntötte a csapatok versengését. Stratégiánkba egy-két hiba becsúszott, amit persze csak a verseny végére realizáltunk, javítani pedig esélyünk sem volt. A barlang aggteleki kijárata felett teljesített tereppont esetén is ilyet hibáztunk, amikor talonba raktuk az egyik földművesünket. Később ez a 15 egység élelem nagyon hiányzott.

Pihentünk egy nagyot, ettünk egy kicsit, és terveket fogalmaztunk meg az éjszaka hátralevő részére. A korábbi versenyek tapasztalatai azt mondatták velünk (26., 31., 43.), hogy a határsáv tele lesz szórva tereppontokkal. Ezt erősítette az esedékes hatszögek csonkasága is, mert a határsáv mégsem jelölhető ki szabályos alakzatokkal. Úgy gondoltuk, hogy a verseny sötét időszakában ezt a nyomvonalat nem fogjuk eltéveszteni.

A korábbi versenyeken számos olyan tereppontot érintettünk már, ami különleges élményt jelentett, sőt máig jó érzéseket kelt bennünk. Lehet szó a legelső magaslesről a Felvidéken, az első BONUS megszerzéséről a Pilisben, várakról, vagy épp győzelmet jelentő csúcskőről a Bükkben. Ezen helyek közé emelkedik majd minden bizonnyal a 61-es tereppont is. Itt sem a WC épülete jelentette az igazi aha-élményt, mégcsak nem is az avarból előhalászott BONUS, hanem az elhagyott határépület. Az egykori határellenőrzési hely szépen lassan az enyészetté válik, az autóúton már lebontották a bódét, az eső ellen védelmet jelentő fémvázat, de az épületen is látható már a szükségtelenségből eredő pusztulás. Tetszett nekünk a határsávot jelentő vonalra helyezett fém pad, doboz, vagy ki tudja mi. Érintetlensége jelezte nekünk, hogy nem csupán a középhalálosokat előztük meg, hanem az összes kategória versenyzőit. Készítettünk pár fényképet, majd nekiindultunk a magyar-szlovák határszakasznak keleti irányt véve. Előzetes elképzelésünk igaznak bizonyult, a határ kb. 3 méter széles sávként könnyen követhetőnek mutatkozott. A tereppontokat is gyorsan megtaláltuk. Nem volt nehéz dolgunk, mert a barlangszáj, a csúcsobeliszk és a határkő is könnyen azonosítható volt, a GPS is jelezte őket, de a határkövek számozása sem bonyolította meg a helyzetmeghatározást. A csúcsobeliszknél a BONUS majdnem kifogott rajtunk így is, mert elsőre a nagyhalálosokét találtuk meg, már a továbbindulást fontolgattuk, amikor újra körüljártuk a környéket. Történt ugyanis, hogy 10 méteren belül 2-3 nagyobb határoszlop is meredt az égnek, de a számunkra BONUS-t rejtő a fák takarásába húzódott, azzal együtt is, hogy legalább 6 méter magas volt. Ha nem pirkadatkor járunk erre, akkor lehet, hogy ottmarad a BONUS. Ugyanakkor a következő terepponton meglepődve tapasztaltuk, hogy nincs már meg a BONUS, pedig nem jött szembe csapat. Furcsálltuk, hogy mi történhetett!? Senki nem előzött minket, biztos iderohant valaki a völgyből, mert kellett a nem szomszédos tereppont.

Szépen leereszkedtünk a völgybe, végig a határvonal futását követve. A helyenként kifejezetten furcsán kijelölt girbe-gurba határsávot örömmel és elégedetten hagytuk el. A tereppontokat pedig ezután sem érinthettük sorrendben, mert figyelnünk kellett a megszerezhető földek és emberek (földműves, kézműves, tudós) sorrendjére. Voltak egész különleges pontok, akár 5-10 percnyi járóföldre egymástól, kedvencünkké az a 17-es pont vált, ahol a reggelinket is elfogyasztottuk, igaz pihenésre még nem is nagyon gondoltunk. Ugyanakkor végigbogarásztuk a szebb napokat is megélt fahatározó táblát. Innen továbbhaladva a reggeli órákban még turistával is találkoztunk, ami a magyar turistautakon kifejezetten meglepő volt, nemhogy ilyen korán (biztosan nem volt még 8 óra sem).

Egy kellemes völgyben teljesített szakasszal gondoltunk nagyot előrelépni az A/3-as táblázatban. Ugyanakkor az új rendszer komolyan lesújtott ránk. Az 1. terepponton ugyanis BONUS már nem volt, ez még nem is volt meglepő, de a kézzelfogható stafétusz hiányában a terepponti kérdésre adott válasszal sem tudtunk bizonyosságot nyerni. A terepponti kérdésre adandó helyes válasz ugyanis egy táblacserének köszönhetően megváltozott, ami teljes bizonytalanságot okozott. Nem mertük megkockáztatni a rögzítést, mert az egy esetleges hiba esetén az egész taktikánkat tönkre is tehette volna. Az alkalmazásban jeleztük is a terepmestereknek, hogy valami nem jó, de választ már csak a völgyből kiérve kaptunk, így buktunk egy értékes pontot, amit a szervezők utólag, a célban még felülvizsgálatra is alkalmasnak találtak. Persze pontot nem írtak jóvá.

Mielőtt elértük volna a Baradla-barlang jósvafői kijáratát érintettünk egy-két emberalkotta objektumot. Számoltunk is az ablakokat a 42-es pontnál, ami szokás szerint csőbe akarta húzni a gyanútlan versenyzőt. Minket azonban jobban megviselt a szomszédos völgyben tett látogatás és a két jelentősebb kaptató. A második völgyben pihentünk egyet és zoknit is cseréltem, ami nem volt jó ötlet, mert így a sípcsontomat ideálisan körbevevő zokni-bakancs párosa felbomlott, így a túra hátralévő részében folyamatosan növekedett a lábamban érzett szúró fájdalom. A szép, napsütéses idő nekünk is jobb kedvet, jobb kilátásokat biztosított. A barlang bejáratánál lévő ajándékboltban beszereztem a nemzeti park logójával díszített pólókat a családomnak, kár, hogy babaméretben nem volt...

Egy lelakatolt barlangszáj mellett újabb tereppontot teljesítettünk, majd némi stratégiai tervezéssel a túléléshez szükséges civilizációs szintnél is több pont elérését tűztük ki magunk elé célnak. Ehhez azonban egy elég nagy kört kellett teljesítenünk, amiben olyan érdekességek is tereppontként szerepeltek, mint a Vörös-tó (68-as tereppont), ami egy földrajztanárnak mindig megdobogtatja a szívét. Most persze nemcsak ez növelte a pulzusszámomat, hanem a műúton és időnként azt keresztezve történő folyamatos felfelé haladás. Ha jól emlékszem 12 órára kellett megérkeznünk, hogy az egész órakor esedékes javadalmakat innen is begyűjthessük már. A végén már szinte futottunk, amit nem is nagyon tudott értelmezni a tó mellett kocsiból kiszálló fiatalokból álló "kiránduló" csoport.

Jó pár tereppont még előttünk állt, amikor a túléléshez szükséges civilizációs pontok elkezdtek végre nagyon gyorsan termelődni. Erre szükségünk is volt, mert fogalmunk sem volt arról, hogy a többi csapat milyen taktikát dolgozott ki. Azt mindenesetre tudtuk, hogy 18 órára kell beérnünk, mert a termelődés a verseny befejezésével véget ér, így lehet a legnagyobb termelést is beépíteni a versenyünk végeredményébe. Óriási tömegre számítottak a terepmesterek is, így engedélyezték a 17:30-as befutót is teljes órának elszámolva. A célig még várt ránk néhány tereppont, amiben ismét volt nem egyértelmű terepleírás (például az 55-ös ponton, a hiányzó helyes válaszlehetőség), egy gyönyörű kilátó, ahonnan a Tátra havas csúcsai is látszottak. Közben B elmesélte, hogy idén is kiszivárgott a töriérettségi, igaz nem az egész, de az esszék témakörét többen előre ismerték középszinten.

A túra utolsó szakasza számomra óriási tortúrát jelentett. Mindannyian nehezen viseltük már a kimaradt éjszakai alvásból eredő fáradtságot, ugyanígy csökkentette a lelkesedésünket, hogy nem tudtunk már újabb terepponokat érinteni. Én a lábamat is egyre jobban húztam, de nem lettünk boldogabbak a befutó ideje alatt sem. Kivételesen ételt is rendeltünk, de az kicsit kevés volt (ha uborkát nem is, legalább kenyeret kaptunk két darabot), ami egy éhes túlélővel előfordulhat, de az nagyon elvette a kedvünket, hogy a pörkölt szinte teljesen szobahőmérsékletű volt. Kár érte...

Az utolsó aznap induló buszon jutott csak hely nekünk, ami a beérkezés pillanatában egyértelművé vált számunkra. Ezzel még nem is lett volna feltétlenül baj, de az induláskor közölték velünk, hogy a busz nem fog megállni Budapesten csak a Stadionoknál és az ELTE Lágymányosi Campusánál. Ezt már hallani is rossz volt, mert a keleti országrészből hazafelé tartó buszok eddig kivétel nélkül kitettek a BVSC-nél, ahonnan 10 perc alatt még fájós lábbal is hazabicegnék, nem beszélve a buszon töltött felesleges utazási időről. Így a női kézilabda BL Final four nézőivel együtt próbáltunk visszavillamosozni a Kacsóh Pongrác útig O-val, mert ő is nálunk aludt, mivel aznap már nem érkezett volna meg Győrbe. 

Érintettünk 30 tereppontot, amik közül néhány kifejezetten szép volt. Gyűjtöttünk 6 BONUS-t, ami nem szokott az erősségünk lenni. Szereztünk két civilizációs vívmányt is, ami alapján joggal mondhatjuk, hogy eredményes versenyt teljesítettünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.