36. túlélőverseny

Hagyományainkhoz híven idén újra nekivágtunk a nevezési procedúrának, de K (hét teljesített verseny után) jelezte, hogy idén inkább félmaratont fut. Sokáig vártuk, hogy csatlakozzon hozzánk valaki. Kollégák, barátok és rokonok körében is népszerűsítettük a versenyt, míg végül G csatlakozott. L középiskolai osztálytára, aki egy új tudományterületet, a közgazdaságtant is beépítette csapatunk homogénnek éppen nem nevezhető repertoárjába. Veteránként nyilván indulhattunk volna ketten is, de a több szem többet lát elv egy túlélőtúrára feltétlenül érvényes! G pedig kiválóan felvette a ritmust, jól tudtunk együtt gondolkodni és küzdeni az elemekkel, valamint a terepmesterek által generált nehezítő tényezőkkel.

Idén rengeteg kiszivárogtatás érkezett, bár nem voltunk benne az igazán korán ébredők táborában, így is elárasztottak minket szebbnél-szebb képekkel, melyek a terepről csak annyit árultak el, hogy minden alaptávolságon belüli hegy, domb, völgy, folyó vagy tó simán lehet a terepünk része. Újdonságként egy kódot is mellékeltek a szervezők az első levelek mellé, amit lelkesen fejtegettem, sikerrel. Sajnos, nem vezetett közelebb a megoldáshoz, hiába böngésztem vagy 2 órán át (az egyébként már kész kódkulccsal) a második szöveget. Mi a Börzsönyre tippeltünk, de a verseny előtti nap érkezett a hír: a Karancsra tippelők kapnak pluszpontot. A levelet többször átolvastuk és megnyugtattuk magunkat, hogy még mindig akárhova mehetünk...

Időben érkeztünk az ELTE TTK Északi tömbjéhez, ahol gyorsan megállapítottuk, hogy az alvás és a pénteken kimaradó fürdés bizony még mindig nagyon hiányzik (sőt már előre is). K elkísérte L-t, így ő is beszámolt másnapi terveiről, majd útnak indított bennünket. A B buszra szálltunk fel, valahol középtájt ültünk és gurultunk a péntek esti csúcsban az M3-as felé. A 21-es főútnál hajtottunk le, ami nem zökkentett ki minket nyugalmunkból, kicsit eszegettünk, majd Mátrakeresztest elhagyva elkezdték kirakni a csapatokat. Most az utolsók között szálltunk le, ami az újdonság erejével hatott. Sokat nem nyertünk ezzel, de szinte gondolkodás nélkül felmarkoltuk a térképeinket és elindultunk Mátraszentimre irányába.

Közben több alkalommal is megálltunk, "itt biztosan kell lennie tereppontnak" felkiáltással. Nem egy esetben el is találtuk ezeket (erre csak másnap jöttünk rá), de az éjszakai látási viszonyok nem tették lehetővé, hogy a tőlünk 10-30 méterre lévő pihenőhelyet megtaláljuk. A falu szélén üzemelő kocsma teljes teltházzal számolhatott péntek estére, így mi nem próbálkoztunk bejutni, hiszen lesz még a faluban söröző, nem is egy. Ugyanakkor a központban az étterem és a buszmegállónál lévő söröző is zárva volt, így kénytelenek voltunk a buszmegállóba behúzódni. Itt fény ugyan nem állt rendelkezésünkre - csak fejlámpa formájában -, de a kintihez képest legalább egy fokkal melegebb volt. A megkapott két térképlapot, amin kék körök, zöld négyzetek és piros háromszögek voltak feltüntetve sikeresen elhelyeztük mentális térképünkben, amire jó két órára azért szükségünk volt. Induláskor az a kellemesnek épp nem nevezhető meglepetés ért minket, hogy amatőr módon nem fordítottuk meg a lapokat, pedig ott a turistatérkép teljes valójában látható volt. Legalább megnyugodtunk, hogy jól gondolkodtunk!

Elindultunk a kék kereszt úton, ahol reményeink szerint az E6-os tereppontot érintjük majd. Közben itt-ott ismerős leírások miatt álltunk, de elértük az "Útonálló banditák" tereppontját, ahol BONUS is került a kezünkbe. Innen gyorsan haladunk tovább a Három falu templomához, ahol egyből a BONUS-t gyűjtjük be, majd keressük a stafit is, de az nem volt a helyén. Bogarászunk mi is, más (egyébként korábban jelenlévő) csapatokkal, de semmit sem találunk. Készül egy csapatkép a kijelölt helyen, majd felindulunk a közeli csúcsra, ami az E16-os nevet viseli. Könnyű megtalálni, csak felfelé kell mennünk, alig 10 perc alatt stafétuszt cserélünk, majd vissza is indulunk. A templom mellett terepmesterekkel találkozunk, akik rögtön elismerik az előző fotóstafétusz érvényességét. Megpróbáljuk a sípálya melletti pontot érinteni, de gyorsan belátjuk, hogy az messzebb van, inkább az éjszaka is jól megközelíthető pontokat jelöljük ki magunknak, így a Vörös-kő kilátója felé vesszük az irányt. Igaz, hogy út közben megpróbáljuk megtalálni a szabadtéri színpadot és a sparheltet is, de esélyünk sincs és a "technokrata kilátó" kecsegtetett csak biztos pontokkal. Kisebb nehézséget jelentett a lemezkarikák megszámlálása, amiből 45 darab díszíti a kilátót. Ilyenkor mindig arra gondolunk, hogy egy nagyságrenddel nagyobb, vagy éppen kisebb válaszlehetőség jobban segítené a versenyzőket. Majd rájövünk, hogy egy túlélőversenyen vagyunk...

Az életerővel nem lesz gond, ezt gyorsan megállapítjuk, mert 20-60 életerőpontot (percet) lehet pótolni egy-egy terepponttal, így az eredményesség érdekében stratégiai pontok gyűjtését tűzzük ki célul. Ez azt jelenti, hogy a háromféle tereppont (kék kör, piros háromszög és zöld négyzet) közül mi csak a kékeket és a pirosakat fogjuk felkeresni, méghozzá folyamatos PKPKP sorrendben. Ezzel az első ötös megszerzése után minden második tereppontnál nyerünk 60 pontot, ami sokat jelent majd a végelszámolásnál. A másik pontszerzési lehetőség a taktikai pontok gyűjtése lenne, de mi ezzel nem foglalkozunk, nem nagyon van negatív pontérték, úgy gondoljuk ez majd gyűlik magától.

A következő tereppontunk egy kis csúcskő, ami ismét BONUS-t is tartogat számunkra. Ez is csapatunk egyik "hagyománya", miszerint vagy nem is szerzünk BONUS-t, vagy annyit (illetve annak többszörösét) ahány csapattag az aktuális versenyen van. Innen "Mordor egyik csúcsát" célozzuk meg, de szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy a turistautak sem mindig járhatók, pláne éjjel. Megküzdünk az elemekkel, a friss erdőirtással is, de elérjük a célt, ahol vacsorázunk, majd megcélozzuk a Galya-várat. Ide már úgy érkezünk, hogy a látótávolság 10 méter alatti, majdnem hajnali öt óra és a harmatpontot is elérte a levegő páratartalma. Finoman szólva sem ez a csúcspont. Főleg, hogy ezek után a műútra kiérve elhaladunk a csillagvizsgáló előtt, tereppontot pedig hiába remélünk.

Az A11-es pontnál találunk egy buszmegállót. (Illetve a buszmegállóban lepihenünk, majdnem elalszunk, de nem hagy nyugodni a kíváncsiság és felfedezem a rét tereppontnak látszó részeit...) Nem mi voltunk az egyetlenek, akik szombat reggel fél 7 magasságában itt pihentünk, egy pékautó is hosszú perceket várakozott a pihenőhely mellett, gondolom nem a vásárlókat várta...

Innen a már sokat keresett pihenőpad-romot célozzuk meg, ami azért is különleges, mert a D3-as pontba ez a legértékesebb taktikai kapcsolat. Kicsit meglepődünk, amikor a turistaút egyik pillanatról a másikra a kerítés túloldalán folytatódik, nem tehettünk mást, kerültünk egy nagyot. Ismét beértünk Mátraszentimre falujába, ahol egy óriási daru éppen a fejünk felett húzott el, hogy az építkezés a megfelelő ütemben haladhasson. A falu boltjába melegedési szándékkal érkezünk, egy kis pékárut is veszünk, kávét, kefírt és haladunk a falu központja felé. Itt újabb meglepetés ér bennünket, egy Nemzeti Dohánybolt (nyitva is van) és egy nyitott kocsma formájában. A kellemes meleg, a forró tea és a magyar-finn focimeccs összefoglalójának megtekintése elegendő lökést jelent az út folytatására. Úgy számolunk, hogy működőképes a piros-kék taktika!

Már 9 óra is elmúlt, mire a falu játszóterét érintettük, majd a taktika miatt a temető melletti tereppontot egyszerűen kihagyva elindultunk az Átal-kő (823 méteres) csúcsa felé. Könnyen azonosítottuk a csúcsot, az kicsit bántott minket, hogy néhány "turista" ürüléket hagyott a csúcs környéki fák tövében, így inkább továbbmegyünk a fullextrás pihenőhely felé. Rájövünk, hogy piros háromszög nincs a közelben, de rátalálunk a "blokkházra" a térképen, ami 99 taktikai pont mellett segíti a stratégiai pontok gyűjtését. Nem véletlen, hogy a terepponton nagy tömeg nem volt, távol és nagy szintkülönbséggel elválasztva a terep többi részétől. Mi is átérezhettük, hogy milyen az, ha valaki pár évvel lekési a vonatot, ugyanakkor itt előbb egy kerékpárossal, majd idős nénikkel találkoztunk, az erős kaptató után a műútra visszatérve a biciklis beszélgetni is kezdett velünk, megállapítottuk, hogy ez ritkaság egy túlélőversenyen. Már majdnem dél volt, mire visszaértünk a temetőhöz és Mátraszentimrétől végleg elköszönve elindultunk Fallóskút felé. A félelmetes kutyák miatt módosítottuk a tervünket, a kegyhely elhagyása után már nem is reménykedtünk, de a dupla határkaró váratlanul feltűnt előttünk. Ez volt az első olyan eset, amikor olyan tereppontra bukkantunk, amit nem is kerestünk!

A Vándor-forrás előtt terepmesterekkel találkoztunk, majd nekiindultunk az Ágasvárnak. Biztosak voltunk abban, hogy nehéz menet lesz, de eddigi versenyeink során ez volt a legkeményebb kaptató. A látvány kárpótolt minket a szenvedésekért, de csak egy rövid pihenőre futotta, mert az idő már szorított bennünket (fél három múlt). Gyorsan eszméltünk, hogy a két térkép itt éppen összeér, így a lent felismert budi biztos tereppontnak ígérkezett. Mátrakeresztes felé érintettünk még egy táblát, majdnem négy órakor, majd a szokásos "japán" tereppont következett, ami a piros forrás turistaút egyik forrásának fedőneve szokott lenni. Most is gyorsan felismertük, csak a válasz okozott némi fejtörést, de a Grémium szerencsére elfogadta. Innen terveink szerint a B14-es tereppontot érintettük volna, de hiába kerültek elő újra a fejlámpák ez az egy tereppont nem akart összejönni (ezen a versenyen mindent megtaláltunk, amit kerestünk). Szomorúak voltunk, mert számításaink szerint 213 pontot gyűjthettünk volna ezzel a ponttal, mert a szokásos 60 ponton túl a Hiúz kombináció is összegyűlt volna, a taktikai kapcsolatról nem is beszélve. Végül a kocsma mellé visszakullogtunk és a színes emlékhelyen befejeztük a 36. túlélőversenyt.

A sikeres leadás után gyarapítottuk a mátrakeresztesi kocsmáros napi bevételét, ami biztosan nem egy átlagos novemberi nap volt, számára sem. A versenyt olyan kényelemben fejeztük be, ahogy korábban csak a 29. megmérettetést, amikor Z szállított minket haza Mórról. Most D jött értünk egy kényelmes autóval, ami egészen budapesti otthonáig szállított minden csapattagot! Izgalmas és eseménydús verseny volt, elégedetten hajtottuk fejünket álomba...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.