31. túlélőverseny

 Új verseny, új csapat. Úgy látszik, ez már hagyomány nálunk, hiszen eddig nem volt olyan alkalom, hogy ugyanazokkal a tagokkal rajtoltak volna a Sepsiszentgyörgyi Szájsebész Asszisztensek. Ezúttal N csatlakozott hozzánk, így erősítve a lányszakaszt, és adva nekem személy szerint nagy motivációt a különösen megterhelőre sikeredett terep legyűréséhez.

Nem vagyok nagyon oda a "hegymászásért". Sokkal jobban szeretem a dombos, de elviselhető terepet, ahol nagyjából egyensúlyban vannak egymással az emelkedők, a lejtők és a sík szakaszok. A Kőszegi-hegységben ez most nem így alakult. De kezdjük az elején.

A Keleti pályaudvarra helyezett indulás már sejtetni engedte, hogy idén rendhagyó módon, vonattal fogjuk megközelíteni a helyszínt. Mivel "keleti", ezért sokan gondolkodtak a Zempléni-hegységben - többek közt mi is - , de már a vonat kiírásából kiderült, hogy L első tippje bevált, és a nyugati határszakasz lesz a célterület. Hosszú volt az út, roppant fárasztó, engem a hazautazásokra emlékeztetett. Mire Kőszegre értünk, már nagyjából fél 12 volt, és megkezdődött a versenyfutás a 260 méteren lévő állomásról az nulladik pontnak számító 607 méteres Óház-tetőre. Ez már nagyon sok erőt kivett belőlem. Hegymenet, nem, nem, csak azt ne. Pedig itt volt elég sok.

Miután felmarkoltuk a minket megillető információ-csomagot, a Hétforrásnál állítottuk fel az operatív bázist. Térkép megfejtése, kiszerkesztése, szétvágása, összeragasztása, és hipp-hopp, máris hajnali 5 volt. Közben a lányoknak engedélyeztünk pár órányi alvást, és poncsóba bábozódva igyekeztek erőt gyűjteni maguknak a nappali szakaszra. Pedig ha N tudta volna, micsoda félelmetes, elhagyott laktanya alatt aludtunk... Még a reggeli napfényben is vonakodva mentünk el az első emelet utolsó előtti szobájáig. Aztán valahogy oszlott az első meglepetés, többször is visszamentünk a ház elé, mert egyszerűen nem akartuk tudomásul venni, hogy más előbb jött rá a térkép megfejtésére, és elhappolta előlünk a bónuszt. 

Ezután következett, hogy egy régi erdélyi útbaigazítás szavaival éljek: az "örökké fölfelé". Remek volt, ennyi vizet talán még sohasem sikerült magamból kiizzadnom, egyfolytában N hátizsákos vízestömlőjét lícseltem - mégiscsak az esett legközelebb. Sok életerő-vesztés (szabályzatilag és valóéletügyileg egyaránt) árán jutottunk egyik pontról a másikra. Nekem az elhagyatott határőrlaktanyák tetszettek a legjobban. Valóban lenyűgöző volt lepusztultságuk, mely talán 20 év termése, talán még régebbi, mindenesetre aggodalomtól és csodálattól borzongva mentem végig a poros, törmelékes folyosón, termeken, és minduntalan magam elé képzeltem a valaha itt élt emberek életét, mindennapjait. 

Összességében szép volt ez a túra. Az Írott-kő is csodálatos kilátást nyújtott, kiváló rálátást biztosított a sebesen közeledő viharra, mely rögtönzött pihenőnket sajnos nem engedte kiteljesedni, és meg kellett kezdenünk a jó másfél órás ereszkedést Velembe. Végül nem áztunk el, de fáradtan, sajgó lábakkal ültünk fel a buszra, majd a vonatra Szombathelyen. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy bizonyos adminisztrációs okokból nem kaptuk meg a jól kiérdemelt pólóinkat, de ez az "irtózatos sérelem" sem tudott nagyon megakadályozni minket, hogy éberen végigüljük az 5-6 órás hazautat.

Élmény volt ismét, de azért jó újra levegőt kapni! :D 

 R

A csapat lelkesen vágott neki az útnak a dörgedelmeket követően. L és én már út közben a fejünket fogtuk, hogyha hárman is (ráadásul nemcsak némán, hanem körlevélben hangoztatva) a Kőszegi-hegységre gondoltunk, miért nem voltunk eléggé bátrak... de nem voltunk. Így maradt a plusz életerő nélküli verseny. Apropó életerő, ez a mostani verseny újítása, melynek értelmében minden csapatnak folyamatosan fogy az életereje, melyet tereppontok érintésével, BONUS-ok gyűjtésével, kombinációkkal és tereptani válaszokkal tud szinten tartani. Növelni nem nagyon van esély a kezdetben megkapott életerő pontokat, ez nekünk sem sikerült. De számításaink szerint simán túléltük ezt a versenyt is.

A nehézségek ott kezdődtek, hogy a mindenki által előre vizionált futóversenyre tényleg sor került, hiszen minden csapatot ugyanakkor és ugyanott rakott le a vonat. Innen már csak az Óházhoz kellett elsietnünk (lehetőleg minél gyorsabban, mert se a terep térképe, se stafétusz nem volt még nálunk). Úgy döntöttünk, hogy nem a legrövidebb, hanem egy kicsit hosszabb, de sokkal kisebb emelkedéssel bíró utat választunk. Így nem az elsők között, de viszonylag pihenten érkeztünk a 0. ponthoz, hat kilométer megtétele után. 0:54-kor felvettük a minket megillető csomagot és L ötletére nem itt, hanem az R által említett Hétforrásnál vertünk tanyát. Nagyon jól sikerült választásunk (senki nem volt még ott), ráadásul egy esőbeállót és egy csaknem vízszintes asztalt is sikerült elfoglalnunk. Nem mellékesen a reggeli indulásnál nagyon jól esett TAS vizével frissíteni magam.

 Megkezdődött a munka (1 óra körül). Csapatunk kimérten dolgozott semmi kapkodás, vagy hirtelen ötlettől vezérelt rossz döntés. A térképet és a leírást is hosszasan nézegettük, mire rájöttünk a lényegre. Így mi azok közé tartoztunk, akik nem vágták fel a térképet egyből. K és én a szerkesztési feladatot elsőre rosszul értelmeztük, de R egyből helyesbített és L vezetésével és kitartó munkájával megkezdődött a szerkesztés. 30 pont adott volt, ezeket már korábban azonosítottuk azzal a 30 ponttal, melyek nem szerepelnek kombinációban, így tudtuk, ha biztosan életben akarunk maradni kombinációkat kell szerkesztenünk. Úgy döntöttünk, hogy a kötelező pont megszerkesztését követően - mely már ekkor nyilvánvaló volt, hogy az Írott-kő lesz (884 méteres magasságával a túránk csúcspontját jelentve) - a les, a víz és az izé kombinációt biztosan megszerkesztjük, hiszen ezek a legnépesebbek és általában a legjobban felismerhetők. A vizek (többnyire források) most sem hagytak bennünket cserben, de les, amiből eddigi versenyeink során Dunát lehetett volna rekeszteni most egy sem akadt az utunkba. Egyet fedeztünk csak fel, de csak a messzi távolban a Vasfüggöny túraút mentén. Összesen 24 pontot nem szerkesztettünk meg, melyekről fájó szívvel, de le kellett mondanunk. Egyet azért így is sikeresen érintettünk a nem berajzolt pontok közül.

Megszavaztuk, az indulás előtt, hogy a Kőszegi-hegység magyar szakaszán fogunk csak mozogni és főként délnyugati irányt követve haladunk a velemi befutóig. Ezzel el is dőlt, hogy a másik kötelező pontot az 507 méteres csúcson található Margit-kilátót és a "tó kis szigettel" leírást birtokló tereppontot nem érintjük majd - megteremtve ezzel a motivációt a terepre való visszatérésre.

Túránkra most is jellemző volt a hol pontos, hol pontatlan tereppontkeresés, ebben a legnagyobb hibát én követtem el, amikor tévesen két kilométeres kerülőre késztettem a csapatot a 39-es tereppontot keresve. Egy-két tereppont most is jobban elbújt a kelleténél, de az esetek többségében nem a stafétuszok megtalálása okozta a gondot, hanem az időhiány. Gyorsan eldöntöttük, miután utánaszámoltunk az életerő-fogyás és a versenyben elért eredményünk közötti kapcsolatnak, hogy minél hamarabb a célban kell lennünk. Ráadásul ebben motivált minket a déli órákra ígért vihar is. Szerencsére igazi kishalálos verseny volt, kiváló túraidőnk nem is romlott el a velemi befutóig...

14 tereppontot érintettünk, csak a Hörmann-forrásnál kellett fotostafétuszt készítenünk, találkoztunk terepmesterrel, tereptani választ is adtunk valamint elértünk egy kombinációt is. BONUS ezen a versenyen a merészen egyből darabolókat illette. Kis csalódottság fogott el bennünket, hogy elkeverték a csapat pólóit a befutónál, hiszen tudtuk, hogy hosszú út vár ránk Székesfehérvárig vagy Budapestig, jól jönne az a váltópóló. (Azóta természetesen eljutott hozzánk, a kivételesen normális színben pompázó túlélőpóló!) Mindösszesen 32 kilométer és 1 298 méter szint megtétele után elégedetten és jó kedvvel fejeztük be immáron hetedik túlélőversenyünket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.